A CandyMen Duo a Guri Serházban, Nagykátán - 2022.05.13.

Szerző: nrnr

Publikálva: 2022-05-17 15:19:50

A CandyMen Duo az ország egyik legtöbbet koncertező zenekara (ha idevesszük a srácok másik együttesét, a Tom White and the Mad Circus-t is). Május 13.-án a fiúk Nagykátán, a Guri Serházban léptek fel.
Aki nem ismerné őket, a zenekarban két tag van: Schiffler "Stiffler" Patrik és Tom "Fiatalos, mindig kanos" White (a becenevekért ők maguk a felelősek).
Ezen a helyszínen, ha jól tudom még nem lépett fel a zenekar, sőt talán semelyik másik zenekar sem a területről.
A srácokat nagyon feldobta, amikor kiderült, hogy az emeletre, ahol a koncert megrendezésre került, rendszeresen csinos lányok jönnek fel. Ennek egyik oka az ott elhelyezett női wc volt, de végül többen ott is maradtak meghallgatni az élőzenét. :)
A hangulatot a helyi kézműves sörök emelték.
Természetesen nem lettek otthonhagyva az új CD-k sem, amikből lehetett vásárolni.
Az együttes profilja részben a legnagyobb klasszikusokból, részben ismert kortárs slágerek rockabillysített feldolgozásából állt, így belefért Elvis melé Zámbó Jimmy és az Edda is
Reméljük nem ez volt az utolsó Rock and Roll - Rockabilly koncert ezen a helyszínen (főleg mivel tőlem csak 15 percre van :D).
Köszönjük CandyMen Duo, köszönjük Guri Serház!

Íme néhány fotó a koncertről.



Akcióban a színpadon. A képen egy nem odaillő tárgy is megtalálható. Aki rájön, hogy mi az egy piros hangszórót nyerhet. A megfejtéseket levélben várjuk a szerkesztőség címére. ;)



Tom White midnekit megnyugtat. Lesz Jimi.



Tom White újdonsült rajongói körében.



Szünet után jókedvvel vágnak bele a fiúk a második blokkba.



Nem amradhat el a második CD promója sem.



Teljes átéléssel 1.



Teljes átéléssel 2.





Attrakció világszám!




#koncert #Rockabilly #CandyMenDuo #GuriSerház #Nagykáta