Hungária slágerekkel áll színpadra Feke Pál 2021-ben!
Szerző: nrnr
Publikálva: 2020-12-07 15:55:32
Nem vagyok benne biztos, hogy Pál tisztában van azzal, hogy micsoda élénk Rock and Roll élete van kishazánknak (már persze ha nem üt be egy katasztrófa), mégis úgy döntött, hogy csapatával egy koncertturnéba kezd 2021 nyarán, ahol "a Hungária együttes és Fenyő Miklós legnagyobb slágereit magyarország legnépszerűbb sztár énekesei szólaltatják meg".
Nagyon jól ráérzett, hogy a Rock and Roll egy olyan műfaj, amely generációk számára geyet jelent a felszabadult örömmel, ami különösen fontos a mai vírus súlytotta időkben. És talán még egy-két új fiatal rajongót is szerezhet a műfajnak.
A léc magasan van,
mert mindannyian jól ismerjük azoknak a zenekaroknak a tevékenységét, akik rendszeresen játszanak Hungária dalokat, mint például a Pedrofon, a Hungária Tribute, na és a többi zenekar, akik akár egy-egy dalt is a repertoárban tartanak. Nem utolsó sorban persze maga Fenyő Miklós, aki a mai napig aktív.
A produkció rendezője az a Szente Vajk lesz, akinek a neve sokunknak csenghet ismerősen. Rajta kívül Túri Lajos Péter és e Madarász “Madár” János neve került említésre, mint kiemelt közteműködők.
Én is szivesen elmennék, de az ilyen koncerteken általában nem nagyon örülnek az amatőr videósoknak.
Mindenesetre kíváncsian várjuk a produkciót!
További részletek az énekes FB oldalán várhatók:
https://www.facebook.com/fekepal.fanclub/
Fotók: Feke Pál Official Fan Club @ FB